A fordítástudományok akadémiai tudományága fokozatosan emelkedik ki, abból a növekvő mennyiségű dokumentációból (fordítói előszó, kommentárok, stb.), melyet különböző diszciplínákban képzett fordítók és tudósok hoztak létre, kifejezve a fordítással kapcsolatos megfigyeléseket és konkrét gyakorlatokat, mely több mint száz év alatt gyűlt össze. Az első akadémikus, aki kidolgozta e tudományág paramétereit James Holmes volt (1972 / 1988), aki fogalmilag két nagyobb kategóriába sorolta a fordítást (tiszta és alkalmazott), mely sokrétű elméleti és gyakorlati megközelítést kínál a fordítás jelenségének tanulmányozásához. A közelmúltig a legtöbb fordítási tanulmánytörténet és fordításelméleti publikáció a nyugati bibliai, klasszikus és irodalmi tradíció köré épült.  Eugene Nida  a chomskyánus nyelvészetre alapozva az első olyan tudós volt (1969), aki „tudományos” alapra helyezte a fordítást, a „művészi” jellege helyett, azt a terjedelmes korpuszt felhasználva, melyet a bibliafordításokból kínáltak.

A fordítástudomány akadémiai diszciplínája a meglehetősen rövid története során lényegre törő kutatási paradigmákat hozott létre, melyek más tudományágaknak és a fordításnak mint vizsgálati tárgynak a fogalmi konvergenciájából származnak. Az ekvivalencia és a szöveg forrásához való hűség fogalmai (illetve a szóról-szóra és az értelmi fordítás vitája, mely szintén innen származik) a fordítások kommentárjaiban hosszú történelmet tudhatnak maguk mögött, nem kis részben köszönhetően annak a hagyományos nézőpontnak, mely alapján történetileg a kanonikus és az irodalmi szövegekre tekintettek a kultúrák. A korai nyelvészeti megközelítések komparatívak voltak, nyelvi mechanizmusokra, mikrolingvisztikai hasonlósági pontokra, illetve két különböző nyelvi rendszer közötti fordításbeli váltásokra koncentráltak. Az 1970-80-as években a német fordítástudományi iskola a tudományágat az elmélkedő fordítás iránya felé fordította volna mint egy magasan kommunikatív tevékenységet (funkcionális megközelítések), melyben speciális szövegtípusokat és különböző célokat (Skopos) tekintettek fordítói vezérelvnek a konkrét stratégiák használatához. Más szóval a fordítás tipológiája erőteljesen dinamikus jellegű, és a korábbi szó, illetve mondatközpontú fordítás a szöveg és a diskurzus kontextusban vizsgált makroszintje felé mozdult el.

Az 1990-es években virágzott a fordítástudomány világa. A fordításhoz hozzákapcsolt filozófiai megközelítések kiterjesztették a tudományos diskurzust a hermeneutikai szándék (Steiner), a tiszta nyelv (Benjamin „A műfordító feladata” c. munkáját újra felfedezték) és a dekonstrukció (Derrida) fogalmaival. A polysystems elmélet (Even-Zohar) új módszertanok fejlesztését inspirálta – Leíró Fordítási Tanulmányok (DTS) – melyek megkülönböztető módon befogadás-orientáltak, illetve indítványozta, hogy a célcsoportnak tekintett társadalmakban uralkodó normák határozták meg végtére is a fordított szövegek érvényességét és elfogadhatóságát, ahogyan azt a héber nyelvű irodalom elterjedése Izraelben is mutatja. Az 1990-es évek paradigmái is többnyire a „kultúra” felé mozdultak el. Arra az igényre válaszolva, hogy kidolgozzanak egy definíciót a fordításra mint „nyelvi és kulturális transzferre” a” kulturális váltás” a fordítási tanulmányokban hasznot húzott azokból a módszertanokból, melyek a kibontakozó kulturális tanulmányok területéről származtak, és melyek segítségével a fordítás jelenségére az ideológiai, gender, posztkolonializmus, és a posztstrukturalizmus stb. diskurzusai felől tekintettek.

A 21. század első évtizedében a kutatás elsősorban a fordító pozicionálására, láthatóságára és etikájára helyezte a hangsúlyt, elsősorban a többi, a fordításban résztvevő társadalmi tényező tekintetében, mint például a kiadók és az ide tartozó iparág. Hasonlóképpen a fordítás új történelme figyelembe vette a nem nyugati hagyományokat és a fordító szerepét, mely előfutára annak a kortárs munkának, amit az új fordításszociológiának neveznek. A fordítóra, illetve a fordítás folyamatára (nem pedig kizárólagosan a a fordításra mint termékre) való fókuszálás megújította a fordítással kapcsolatos kognitív, pszichológiai és neurolingvisztikai kutatásokat. A „gondolkodj hangosan protokolloknak” megvannak a kortárs megfelelői a funkcionális MRI-ben és a bonyolult szemkövető technológiákban. És valóban, a technológiák a diszciplína egy új területére is bevezetést nyertek. A fordítás nem csak „szöveg”, hanem egy „multimédiás” szemiotikai alkotás, mely kihasználja az internet, a hang és videotechnológiák nyújtotta lehetőségeket. A hatalmas mennyiségű, az interneten létrehozott többnyelvű parallel korpusz és fordítás, a globalizáció, a nyelvi lokalizáció adaptációs stratégiái és az online gépi fordítások növekvő használata feltehetően inspirálni fogják a fordítási tanulmányokat az elkövetkezendő évtizedekben.

Irodalomjegyzék:

Baker, Mona (ed), Routledge Encyclopedia of Translation Studies, London / New York: Routledge, 1998.

Baker, Mona and Gabriela Saldanha (eds), Routledge Encyclopedia of Translation Studies. 2nd Edition, London / New York: Routledge, 2009.

Baker, Mona (ed), Critical Readings in Translation Studies, London / New York: Routledge, 2010.

Delisle, Jean and Judith Woodsworth (eds), Translators Through History, Amsterdam / Philadelphia: John Benjamins Publishing, 1995.

Gambier, Yves and Luc Van Doorslaer (eds), Handbook of Translation Studies. Vol. 1, Amsterdam / Philadelphia: John Benjamins Publishing Company, 2010. Also online. Translation Studies Bibliography Online (2004).

Malmkjær, Kirsten and Kevin Windle (eds), The Oxford Handbook of Translation Studies, Oxford: Oxford University Press, 2011.

Munday, Jeremy (2008), Introducing Translation Studies. Theories and applications. 2nd Edition, London / New York: Routledge.

Munday, Jeremy (ed), The Routledge Companion to Translation Studies, London / New York: Routledge, 2009.

Pym, Anthony, "Video Material" - Translation Studies. Online.

Venuti, Lawrence (ed), The Translation Studies Reader. 2nd Edition, New York / London: Routledge, 2004.