A gyakorlatban a fordítást a legkorábbi idők óta végzik a különböző emberi társadalmakban és közöttük mindenütt a világon. A fordítási tevékenységek valószínűleg követték az írás első aktusait közel 6000 évvel ezelőtt Mezopotámiában, ahogyan a népesség letelepedett és a gazdaság fejlődött, úgy növekedett az igény a pontosabban szabályozott kereskedelemre és adminisztrációra. A “szóbeli fordítás” sokkal korábban kialakulhatott. Pontos meghatározása szerint a szóbeli fordítást inkább a “tolmácsolás” szóval nevezik meg, míg a “fordítás” szó magába foglalja az írott szöveg jelenlétét, melyet el kell olvasni, és értelmezni kell a jelentését az újraírás előtt. Mind a szóbeli fordítás (tolmácsolás) és az írott fordítás utal a komplex folyamatok sorozatára, melyek a tartalom forrásnyelven való megértésében és a célnyelven való újrafogalmazásában részt vesznek. A hivatásos fordítás nagy értéket tulajdonít a két vagy több nyelvi kultúrában való kiválóságnak és a kiváló anyanyelvi íráskészségnek.

A fordítás gyakorlatának valóban hosszú története van, és a fordítók csoportjai időről időre “iskolákba” szerveződtek, mindenekelőtt Bagdadban (VIII-X. század) és Toledóban, Spanyolországban (XIII. század). Mindamellett jelenleg is eléggé új keletű az akadémiai intézményeken belül a fordítási gyakorlat szisztematikus formális elméletalkotása és reflexiója.  Tudományos diszciplínaként a “fordítástudomány” fokozatosan alakult ki, a nyelvészet aldiszciplínájaként nőve ki magát. Elsőként James S. Holmes (1972/1988) indítványozta és vázolta fel hivatalosan, azóta egy saját jogú dinamikus interdiszciplináris tudományterületté fejlődött nemzetközileg. Különféle fogalmi szempontokat és módszertani megközelítéseket alkalmaz (nyelvészeti, kulturális, irodalmi, szociológiai, történeti, számítási, pszichológiai, stb.) a fordítás mint termék és folyamat tanulmányozására, és kapcsolódó fordítási jelenségeket vizsgál.